GyereSportolni.hu - Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Generic placeholder image

Kosárlabda

Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Heves megye, Eger, 3300 Eger, Mária u. 1.

Bemutatkozás

A kosársulink 2000 tavaszán alakult magánkezdeményezésre, a sportág oktatása, népszerűsítése illetve a tehetséges fiatalok edzési és versenyeztetési lehetőségeinek biztosítása céljából.



A kezdeti időben a város iskoláiból toborzott gyerekek, osztatlan csoportban, heti két edzésen vettek részt a Dobó Gimnázium tornatermében. A lelkes 25-30 fős társaságból sokan, a hétvégi, szabadtéri edzéseket is vállalták. Az elszántságot látva ősszel már beneveztünk a szövetségünk országos bajnokságára, gyermek korcsoportban. Sikerült végig játszani a szezont külső támogatók nélkül, csak a szülők segítségére hagyatkozva. Sokan kételkedtek akkor a kosársuli létjogosultságában, de az elmúlt 10 év minket igazolt.



Ma már 7 csoportunk működik, 5 szakképzett testnevelő-edző irányításával. A taglétszámunk eléri a 100 főt. A város 4 iskolájában bérelünk tornatermet, amelyeknek az éves díja eléri 1,5 millió forintot. Az idei szezonban 6 csapattal veszünk részt a korosztályos, országos megmérettetésen a Kenguru Kupától az U20-as bajnokságig.

Természetesen ez a rendszer, csak a szülőkre támaszkodva nehezen maradhatna fent. Együttműködési megállapodást kötöttünk, a közben létre jött Egri Városi Sportiskolával, az ő szerepvállalásuk jelenti a működésünk másik biztosítékát. A különböző bajnokságokban ezért használjuk a KOK mellett a VSI megnevezést.



Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, hiszen a sportolás a mai ember számára "létkérdés" és aki ezt a sportágat fiatal korában megismeri, annak élete végéig örömet fog jelenteni.

Kiket Várunk?

Csak fiúkat.

Kapcsolat

Cím: 3300 Eger, Mária u. 1.

Telefonszám: +36209734170

E-mail cím: info@egrikok.hu

Edzések helye

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Varga György

Beosztás: ügyvezető igazgató, edző

Szül.idő: 1958.10.06.

Telefon: 20 9734170

Email: egrikok@gmail.com

Kis György

Beosztás: elnökségi tag, edző

Szül.idő: 1963.08.06.

Telefon: 20 4580502

Email: kis.gyuri@freemail.hu

Márton Krisztina

Beosztás: edző

Szül.idő: 1972.09.09.

Telefon: 30 2449988

Email: martonkriszta@freemail.hu

Kátai Zsolt

Beosztás: edző

Szül.idő: 1969.04.21.

Telefon: 20 5611269

Email: kataizs@yahoo.com

Laczi Zsolt

Beosztás: edző

Szül.idő: 1985.11.30.

Telefon: 30 8303482

Email: laczi1130@freemail.hu

Klepej Roland

Beosztás: edző

Szül.idő: 1989.03.18.

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.