GyereSportolni.hu - Fehérvár Enthroners

Generic placeholder image

Amerikai Futball

Fehérvár Enthroners

Fejér megye, Székesfehérvár, 8000.Székesfehérvár, Takarodó út. 3.

Bemutatkozás

A székesfehérvári Fehérvár Enthroners amerikaifutball-csapat 2007 február közepén alakult meg nem hivatalosan. Az egyik internetes fórumon pár fiatal megszervezett egy megbeszélést és ezután elkezdődött a csapat építése, amely természetesen most is folyik. A különböző kampányoknak köszönhetően immár a keret 37 főt számlál. A 2007 novemberében megtörtént a hivatalos alapítás is, ezáltal bejegyzett sportegyesület lett.



Az edzések idejéről és helyéről a honlapunkon lehet információkat megtudni. (http://enthroners.hu)



A 2008-as év az előkészületi meccsekről, valamint a Rookie-kupán való részvételről szólt. A koronázók gárdája több hazai és idegenbeli meccsen bizonyította, hogy van helye a hazai amerikai-futball életben. A városban is egyre többen lettek kivácsiak erre a sportra.



2009-ben indult a MAFL divízió III-as bajnokságának kiírásában, ahol kiélezett hajszában a 7. helyet szerezte meg, lemaradva ezzel a rájátszásba jutástól.



A 2010-es évben a csapat elérte eddigi legjobb eredményét. A felnőttek a Divízió II. -es bajnokságban bronzérmet, míg a dunaújvárosi Gorillaz csapattal kiegészült Junior csapat a Junior bajnokságban ezüst érmet szerzett. A juniorok a decemberi junior Aréna kupát megnyerték.



A csapat jelszava: Go Enthroners! FEAR the E!

Kiket Várunk?

Csak fiúkat.

Edzések időpontjai

Kedd: 18.-20 óra

Péntek: 18 -20 óra

Vasárnap: 10-13 óra

Kapcsolat

Cím: 8000.Székesfehérvár, Takarodó út. 3.

Telefonszám: +36305706855

E-mail cím: gerencser.g91@gmail.com

Edzések helye

8000.Székesfehérvár, Takarodó út. 3. FIRST Field (régi MÁV pálya )

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

47.183832, 18.435846

Nincs feltöltve edző

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.