GyereSportolni.hu - Hadak Útja Lovas Sportegyesület

Generic placeholder image

Lovaglás

Hadak Útja Lovas Sportegyesület

Pest megye, Isaszeg, Isaszeg

Bemutatkozás

Egyesületünk 2004.-ben alakult többek között azzal a céllal, hogy: - a fiatalokkal megismertesse a magyar ember ősi kapcsolatát a lóval, és ezen a kapcsolaton keresztül felelősségre, tiszteletre, a ló és a természet megbecsülésére, nevelje őket, - egy aktív, összetartó közösséget kovácsoljunk ahol a szeretett ló áll a középpontban, - bemutatókon, versenyeken vehessünk részt, ahol egyesületünk tagjai felmérhetik saját és lovuk tudását, - rendszeresen részt vegyünk szülővárosunk Isaszeg és a környező városok által szervezett nemzeti ünnepeink, pl.: Szent István napja, 48-as forradalom ünnepe, szüreti vigalom, az Isaszegi Csata méltó megünneplése stb…, és így megbecsült tagjává váljunk városunknak. Az elmúlt évek során számtalan lovas bemutatón és versenyen vettünk részt, ahol lovasaink ékes bizonyítékát adták felkészültségüknek, tudásuknak. 2011-óta szervezzük a Póni Tanya hagyományőrző lovas tábort, ahol az egészen kicsi gyermekeknek is áttudjuk adni azt az örömteli érzést, amikor a ló barátságába fogadja lovasát. Sokat fejlődtünk, épült új istálló, játszó tér és állatsimogató, nyerges és nyitott terasz. Tagjaink összetartó, baráti közösséget alkotnak, ahol nem a pénz a mérce, hanem az barátság és a segítőkészség. Álmunk az, hogy magyar hagyományainkat,1000 éves értékeinket ne csak a történelemkönyvekből ismerjük. Szeretnénk az érdeklődő pedagógusok és óvodáscsoportjaik, diákjaik számára élő történelem órák keretében bemutatni ezeréves történelmünk, büszke múltunk, bátor őseink tetteit, krónikáit.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: Isaszeg

Telefonszám: +36706490352

E-mail cím: hadakutjalse@gmail.com

Edzések helye

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Nincs feltöltve edző

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.