GyereSportolni.hu - Kunszentmiklósi Diák Vívó Sportegyesület

Generic placeholder image

Vívás

Kunszentmiklósi Diák Vívó Sportegyesület

Bács - Kiskun megye, Kunszentmiklós, 6090. Kunszentmiklós Endrédy utca 6.

Bemutatkozás

Kunszentmiklósi Diák Vívó Sportegyesület

Egyesületünkben a gyerekek tőrvívást tanulnak.



Első edzésünket 2011. február 7-én tartottuk Kunszentmiklóson, a Varga Domokos ÁMK épületében. Mindezt a Kecskeméti Repülő és Vívó Sportegyesület támogatásával tudtuk megtenni. Hisz első lépéseinket az Ő segítségük nélkül – használt felszerelések átadása részünkre – nem tehettük volna meg. Szűk egy esztendő elteltével léptünk először versenyen pástra. Mondanom sem kell, nem sok sikerrel, hisz Zalaegerszegen 48 induló között, az utolsó hat helyezés nekünk jutott. Aztán nagyot változott a helyzet. Először is átköltöztünk a Miklóssy János Sportközpontba, ahol azóta is dolgozunk. A felkészülésben új módszereket vezettünk be, más alapokra helyeztük a közös munkát. Bevezettük a heti 5x2 óra, vagy még több edzésidőt.

2014. március 11-én alakultunk önálló egyesületté, és lettünk Kunszentmiklósi Diák Vívó Sportegyesület, rövidítve, KDVSE.

Minden hétköznap 17-19 óráig edzünk! A munka monotonitását különféle játékokkal, kiegészítő sportokkal színesítjük. A versenyeket hétvégeken rendezik, azokra általában közösen utazunk.

A változtatás és a versenyzők – szülők, iskola - pozitív hozzáállása meghozta az eredményeket.

Nem is akárhogy, hisz versenyzőink országos ranglista vezetők, a Magyar Bajnokságok első, második illetve harmadik helyezettjei, Országos Diákolimpiai bajnokok, Vidék Bajnokok, több hazai illetve nemzetközi verseny győztesei, helyezettjei. Eddig hazánkon kívül több országban – Franciaország, Németország, Ausztria, Lengyelország, Szerbia, Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Bulgária, Románia -, léptünk pástra, és mindenhonnan érmekkel, kupákkal tértünk haza. Egy versenyzőnk Kanadába is eljutott, és ott szintén győzött, illetve több versenyen dobogós helyezést ért el. Hat éve tartó menetelésünkön eddig 415 érmet és 111 kupát nyertünk a különféle országos és nemzetközi versenyeken.

Egyesületünk négy versenyzője – Szemes Gergő, Bődi Zámbor, Gál Botond, Tolnai Gergő -, eredményei alapján tagja a Sport XXI Reménység Tőr Válogatott keretnek, mely keret a Magyar Vívósport alapjait adja majd az elkövetkező években, olimpiai ciklusokban. Nálunk dolgozik a Reménység Keretből Szabó Vanda is – edzőink gyermeke -, aki prózai ok miatt igazolt papíron az FTC csapatához. Azért, hogy erősítse a Fradi női tőr csapatát, hisz városunkban a lányok inkább nőies sportot űznek – kosárlabda – a vívás helyett, így Kunszentmiklósnak nincs női tőr csapata.

A vívás jó erőnlétet, összpontosítást, gyorsaságot és gondolkodást igénylő sportág. A sikerhez elengedhetetlen a sportolók mentális, fizikális felkészültsége. Ugyanakkor a rengeteg munka mellet is nagy hangsúlyt fektetünk az iskolai tanulmányokra. Megköveteljük, hogy vívóink a versenyek mellett a suliban is helytálljanak.

Természetesen nem minden vívópalántából lesz versenyző. Azonban az Ő számukra is lehetőséget adunk a sportág szépségeinek az elsajátítására, hisz, mint hobbivívók, Ők is részt vehetnek, részt vesznek edzéseinken.

Drága sportág a mienk, a szülők anyagi terheit különféle pályázatokkal igyekszünk csökkenteni.

Jelenleg 16 gyermekkel végezzük a közös munkát. A srácok életkora 7-15 év között van. Lelkesek, ügyesek, motiváltak, aranyosak.

A 2016-2017. évi versenyszezonban Szemes Gergő kiugró teljesítményt nyújtott, hisz 14 éves kora ellenére megnyerte a Kadet – 17 évesek korcsoportja - Országos Egyéni Tőr Bajnokságot, és kijutott a Kadet Európa Bajnokságra és a Kadet Világ Bajnokságra.

Minden nap dolgozunk, a hétvégeket versenyeken, a nyarakat edzőtáborokban töltjük. Edzőink – Szabó István és Szabó Krisztina – folyamatosan tőr szakmai tovább képzéseken vesznek részt, a Nemzetközi Vívó Szövetség és a Magyar Vívó Szövetség szervezésében, hogy még több tudást tudjanak átadni fiatal versenyzőinknek.

Hisszük, hogy amit 2011-ben létrehoztunk, az a lehető legjobban működik. És ha csak egy fiatal versenyző álma is valóra válik a segítségünkkel, akkor már érdemes volt belevágni.

Kiket Várunk?

7 és 99 év közötti fiúkat és lányokat.

Előfeltétel a jelentkezéshez

nincs

Edzések időpontjai

minden hétköznap 17-19 óráig

Tagdíj

5.000

Kapcsolat

Cím: 6090. Kunszentmiklós Endrédy utca 6.

Telefonszám: +36203191045

E-mail cím: kdvse.2014@gmail.com

Edzések helye

6090. Kunszentmiklós Erzsébet tér 5. Miklóssy János Sportközpont

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Vasúttal a Keleti pályaudvarról

Autóval: Budapestről az 51-es úton Kiskunlacházán keresztül Apaj felé.

GPS koordináták

Szabó István

1954 augusztus 2-án születtem Budapesten.



1964-ben kezdtem el vívni a Budapesti Honvéd Sport Egyesületben. Első mesterem a londoni olimpia bronzérmes tőrvívója, Maszlay Lajos volt. Ő tanított meg az alapokra, majd a több világbajnokot felnevelő Horváth Kornél lett a mesterem. Az Ő irányítása alatt lettem junior, majd felnőtt válogatott kerettag. Csapatban magyar bajnok vagyok, a moszkvai előolimpián bronzéremig jutottam. Megnyertem az Afrika Bajnokságot, és sorozatos döntőket vívtam a moszkvai, a bukaresti, és egyéb szocialista versenyeken. Amikor Horváth Kornél külföldre szegődött akkor Horváth Tibor lett a mesterem. A szakmát a magyar vívósport legjobb, legkiemelkedőbb mestereitől tanultam, hisz a hosszú évek alatt dolgoztam Bay Béla, Hátszegi József Lukovich István, Hajnal Béla, és Solti Antal irányítása alatt is.



Az edző szakmát már a Budapesti Honvédban, versenyző koromban kezdtem. Kezdő csoportokat vezettem, és volt egy kiváló korosztályos válogatott versenyzőm, Bakos Lilla. Amikor aktív versenyzőként, térdsérülés miatt visszavonultam – a Csepel SC-ben fejeztem be versenyzői pályafutásomat -, akkor leköltöztem vidékre.



Hosszú évek elteltével, már, mint veteránversenyző tértem vissza a pástra. Visszatérésem sikeresnek mondható, hisz kétszer nyertem egyéni Magyar Bajnoki címet. A Magyar Veterán Vívó Válogatott tagja lettem, és pástra léphettem több Európa illetve Világ Bajnokságon is.



Vívó Sportoktatói végzettséget 2014-ben, a Testnevelési Egyetemen szereztem. Bizonyítvány. Sorozatjel: CXB B Sorszám: 446189 OKJ: 528130101003301



Ugyanebben az évben a Magyar Vívó Szövetség szakmai továbbképzésen Okleveles Vívómesteri fokozatot szereztem



Először a KRVSE edzője lettem, majd Kunszentmiklóson megalapítottam a Kunszentmiklósi Diák Vívó Sportegyesületet.



Jelenleg a Kunszentmiklósi Diák Vívó Sportegyesületnél, és az Esztergomi Szent György Vívó Egyesületnél dolgozom. Mindkét egyesületben 8-14 éves gyermekekkel foglalkozom.



Kunszentmiklósi versenyzőim az elmúlt években 414 érmet és 110 kupát nyertek a különféle hazai és külföldi versenyeken.



Három tanítványom – Szemes Gergő, Bődi Zámbor, Szabó Vanda – korosztályos válogatottak. Versenyzőim az utóbbi években mindent megnyertek korosztályukban. Szemes Gergő kétszeres egyéni Magyar Bajnok – újonc, kadet - lett, fiú tőr csapataink második, illetve harmadik helyezettek lettek az Országos Bajnokságon. Gergő ezenkívül megnyerte a Poznani Európai Tőrfesztivált, ugyanitt másik három vívóm jutott a nyolcas döntőbe. A párizsi mini tőr maratonon második, harmadik és ötödik helyig jutottunk. Komoly versenyeket nyertünk, illetve helyezettek voltunk Welsben, Samorinban, Zrenjaninban, Zágrábban, Bécsben, Párizsban, Poznanban, és még sok helyen ahol megfordultunk. Tanítványaim Diák Olimpiai Bajnokok és Vidék Bajnokok mind egyéniben, mind csapatban.



Szemes Gergő 14 évesen kvalifikálta magát a 2017. évi Kadet Vívó Európa Bajnokságra – 43. helyezés – és a Kadet Vívó Világ Bajnokságra – 63. helyezés -.



Az egyesületi munka mellett edzője vagyok a Sport XXI Reménység válogatott keretnek is. Itt két kollégámmal együtt harminc fiatal vívó felkészülését irányítjuk.



Felelősségteljes munka, hisz „mi adjuk” fel őket 14 éves koruk után a kadet válogatottnak.



Egyesületi honlapunk címe: www.kdvse.gportal.hu



A facebookon is megtalálhatóak vagyunk: www.facebook.com/Szabó István kdvse







Szabó István

okleveles vívómester

Szabó Krisztina

A versenyzők mentális, fizikális felkészítője, Ő vívóink "pótanyukája". Tudása, kedvessége, ugyanakkor céltudatos szigorúsága segíti a vívópalánták versenyzővé való cseperedését. A kezdő gyerekek a lehető legjobb kezekbe kerülnek akkor, mikor Kriszta néni foglalkozik velük. Legyen az edzés, játék, vagy csak egy kötetlen beszélgetés. A vívók szeretik, mikor versenyeken a segítségükre van, hisz utasításai céltudatosak, eredménycentrikusak. Ő sikereink egyik meghatározó kovácsa.

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.