GyereSportolni.hu - Lókötő Táncegyüttes

Generic placeholder image

Tánc

Lókötő Táncegyüttes

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza, 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 27.

Bemutatkozás

Nagy munka kezdődött 2007-ben. Ma már egyre ügyesebb, erősebb a csapat. A nagy szemléletváltás idején volt, hogy 14-en voltunk, de 2011-re 40 fő feletti lett a létszám. Van próbarendünk, és vannak állandó programjaink. Minden évben tartunk nyílt órát, részt veszünk a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyen, a Móra Szólótáncversenyen, a Pulyabálon és a regionális fesztiválokon is. Minden év végén szervezünk vizsgakoncertet, és minden évben utazunk Budapestre a Néptáncantológiára vagy a Táncháztalálkozóra. Minden évünket egy élménybombával, a néptánctáborral koronázzuk meg, és a hab a tortán minden évben a külföldi vendégszereplés.

2011-ben történetünk során először külföldre utaztunk. Nem mentünk túl messzire, a gyönyörű Erdélyben szereztünk felejthetetlen élményeket. 2012-ben meghívást kaptunk a Felvidékre, Szlovákiába, ahol Nagyidán az V. Ilosvai Fesztiválon mutattuk meg táncos tudásunkat, illetve Várhosszúréten részt vettünk az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes gyermektáborában is. 2013 tavaszán eljutottunk Európa egyik legnagyobb gyermek néptáncfesztiváljára Törökországba, ahol Isztambul Büyükcekmece városrészében töltöttünk felejthetetlen napokat 9 másik nemzet gyermekeivel együtt. 2014-ben újabb európai fesztiválra utaztunk, ezúttal Olaszországba. Udine és Pagnacco városok vendégei voltunk, esténként műsorokat adtunk, de nap közben jártunk a tengerparton, a szépséges Velencében, és a fesztivál megkoronázásaként egy jót játszottunk a Gardaland-ben. 2015-ben Csehország, és annak fővárosa Prága vendégei voltunk. 2016-ban újra Szlovákia következett, ismét jót táboroztunk Nagyidán, és kíváncsian várjuk a folytatást...

Igyekszünk ezer szállal kötődni a Nyírség Táncegyütteshez, illetve 2011 óta annak utánpótlásbázisához, amelyhez napjainkban 4 nyíregyházi táncegyüttes - a Lókötő, a Margaréta, a Topogó és az Ispiláng - tartozik. Lelkes nézői vagyunk a Nyírség Táncegyüttes műsorainak, inden évben részt veszünk a Nyírség Táncművészeti Táborban is.
2015 őszén a Lókötő Táncegyüttes - az utánpótlás nevelésben vállalt küldetését beteljesítve - 10 táncost adott a Nyírség Táncegyüttesnek. Ezt követően egy új csapat építése kezdődött, amelyet az együttesben maradt fiatalabb táncosokból, a Kislókötőből érkezett még fiatalabb táncosokból és más városi táncegyüttesekből érkező táncosokból kellett összegyúrni. Napjainkban már ez a csapat igyekszik a Nyírség Utánpótlás nevet megszolgálni...

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 27.

Telefonszám: +36704585643

E-mail cím: info@lokototancegyuttes.hu

Edzések helye

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Grexáné Nagy Enikő

Együttesvezető
70/458 56 43
info@lokototancegyuttes.hu

Ugyan Attila

Együttesvezető
30/405 70 81
info@lokototancegyuttes.hu

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.