GyereSportolni.hu - Miskolcz-Revital TáncSport Egyesület

Generic placeholder image

Tánc

Miskolcz-Revital TáncSport Egyesület

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc, 3527 Miskolc, Augusztus 20 u. 6. 3/2

Bemutatkozás

Egyesületünk 2005. szeptemberétõl mûködik a mai felállásban, Miskolcz-Revital TSE néven, mégis történetünk kicsit messzebbre nyúlik vissza. Az egyesületet alapító fiatalok ugyanis már több évig foglalkoztak elõtte is versenytánccal. Városunkban nagy hagyománya van a formációs táncoknak és ebből kifolyólag akkoriban még nem volt olyan széles palettája a továbbképzés lehetõségének azok számára, akik egyénileg szerettek volna fejlõdni.



Alapító tagjaink ezt az igényt látva hozták létre ezt a kifejezetten versenytánccal foglalkozó egyesületet.



Az egyesület fõ célja:

- a táncsport, a versenytánc népszerűsítése Miskolcon

-versenyző párosok nevelése

-neves hazai és külföldi trénerek által tartott képzések, edzőtáborok szervezése

- a társasági viselkedés, az etikett, protokoll oktatása, zene és mûsorszolgáltatás



Ez idõ alatt számtalan versenyen álltak rajthoz táncosaink, értek el országos sikereket és az idõ elõrehaladtával egyre több dobogón állhatnak a legfelsõ lépcsõfokra. Több meghívást kaptunk Miskolc legkiemelkedõbb városi rendezvényeire is, de az esküvõktõl a céges partykig szinte minden megmozduláson jelen voltunk.



Utánpótlás nevelésünk a Kaffka Margit Általános Iskola és a Földes Ferenc Gimnázium képzésével együtt történik, hiszen a legidõsebbek által elért minõséget tovább kell vinni, az általuk kitaposott ösvényen pedig gyorsabb az elõrejutás. A tánciskoláink pedig állandó utánpótlást jelentenek a versenytánc képzésnek.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 3527 Miskolc, Augusztus 20 u. 6. 3/2

Telefonszám: +36704591732

E-mail cím: miskolczrevital@gmail.com

Edzések helye

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Süttő Roland & Tombácz Anikó - az egyesület tr

Több mint hat éve kezdték a közös munkát. Mind standard, mind latin táncokban a legmagasabb kategóriában, "S" osztályban versenyeznek. Az évek során végigjárták a magyar és nemzetközi ranglisták szamárlétráját, és ma már az ország legsikeresebb és a legelismertebb párosai közé tartoznak. Aktív versenyzőként hétről hétre járják az országot és a világot. 2015-ben profi magyar bajnokok lettek latin táncokba.



Jelenleg másodikak a magyar Latin és Tíztánc Ranglistán, a nemzetközi versenyeredményeik alapján pedig a Latin Világranglista legjobb 100 párosa között vannak (kb. 3000 párosból). Magyarországot már több ízben is képviselték különböző kontinensviadalokon (Európa-és Világkupán, Európa-és Világbajnokságon, Uniós Bajnokságokon).



Mindketten 2011-ben végeztek a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncos és Próbavezető szakának modern társastánc szakán, elvégezték az egyéves edzőképző iskolát, mellette pedig Anikó már szerzett egy diplomát szintén a Táncművészeti Főiskoláról és az ELTE-ről.



Legfőbb eredményeik a teljesség igénye nélkül:



Tíztánc Ranglista Hajdúböszörmény 2013. - 2. hely

Standard Ranglista Kaposvár 2013. - 8. hely

Latin Magyar Bajnokság 2013 - 3. hely

Jesi WDSF International Open (Italy)2012. - 6. hely

Cluj Napoca WDSF International Open 2012. - 6. hely

Tíztánc Magyar Bajnokság 2012. - 2. hely

Trnava WDSF Open 2012. - 1. hely

Ruzomberok WDSF Open 2012 - 1. hely

Tíztánc Európa Kupa, Riga 2011 - 15.hely

Európa Uniós Tíztánc Bajnokság, Usti nad Labem 2009 - 8. hely

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.