GyereSportolni.hu - Pannon Cycling Team

Generic placeholder image

Kerékpár

Pannon Cycling Team

Budapest , XVI. Kerület , 1162 Budapest, Dobó utca 29.

Bemutatkozás

A PANNON CYCLING TEAM Magyarország egyetlen, kizárólag magyar versenyzőkből álló, nemzetközi bejegyzésű, kontinentális csapata.

2017. novemberében alakultunk meg 14, többségében fiatal - U23-as - versenyzővel. Versenyzőink három szakágból jöttek, többségük tagja a jelenlegi magyar felnőtt, vagy az U23-as, válogatottnak, így az országúti kerékpáron kívül a hegyikerékpár és pályakerékpár válogatottat is erősítjük. Csapatunk tagjai több, mint 30 magyar bajnoki címmel rendelkeznek.

A csapat megalakításával fő célunk az, hogy a magyar kerékpársport világelithez való felzárkóztatásához hozzájáruljunk. Ennek első lépése a kontinentális státusz. Célunk minél több UCI versenynap teljesítése, ezért már jelenleg is több, mint 80 versenynap szerepel a versenynaptárunkban. Fontos olyan versenytapasztalatok begyűjtése, amire eddig magyar csapatnak nem volt lehetősége, hiszen ez alapozza meg a ’Pro’ státusz felé való továbblépést. A szakmai stábot is nagy gonddal válogattuk össze, sportigazgató, vezetőedző, állandó masszőr és szerelő segíti a csapatunk és versenyzőink munkáját. Bár a Pannon Cycling Team országúti kerékpár csapat, hegyi és pályaspecialistáink révén, más versenysorozatokban is szerepelni fogunk. Távlati célunk a tokiói olimpiára kvótákat szerezni mindhárom szakágban. De nem is egyet, ha lehet, többet.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 1162 Budapest, Dobó utca 29.

Telefonszám: +36307186262

E-mail cím: team@pannoncycling.hu

Edzések helye

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Nincs feltöltve edző

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.