GyereSportolni.hu - Székesfehérvári Kempo SE

Generic placeholder image

Harcművészetek

Székesfehérvári Kempo SE

Fejér megye, Székesfehérvár, Székesfehérvár, Tobak u. 27.

Bemutatkozás

A Székesfehérvári Kempo Sportegyesület 1998-ban alakult meg, mely 2001. óta közhasznú szervezet. Alapító elnöke Gáncs Ferenc 3. danos mester, alelnöke Takács Attila 5. danos kempo mester volt több, mint egy évtizeden keresztül. Jelenleg Gáncs Ferenc irányítása alatt a Székesfehérvár, Tobak u. 27. szám alatt folynak az edzések. Egyesületünk 2006-ban vásárolt bérleti jogviszonyt erre a Székesfehérvár Megyei Jogú Város tulajdonában álló régi raktárépületre.



Felújítása nagyrészt még abban az évben elkészült, de folyamatosan igyekszünk fejleszteni az edzőtermet. Az épület kb. 400 m2-es, mely 2 férfi, 1 lány öltözőből, és egy 200 m2-es, kétharmad részben birkózó szőnyeggel fedett edzőteremből áll.



Közel 100 különböző korosztályú sportolni, mozogni vágyó székesfehérvári illetve környékén lakó veszi igénybe sportszolgáltatásainkat, kempo karate edzéseinket. A legkisebbek 5-7 évesek, legidősebb sportolóink 50 év felettiek.



Óvodásaink heti kétszer 1,5 órás edzésen vesznek részt, mely során az alapvető mozgáskultúrát sajátítják el, de emellett az önvédelem, a birkózás és a karate formagyakorlatainak alapjaival is megismerkednek.



Kezdő-középhaladó csoportunkba több mint 20 általános iskolás gyerek jár. Ők hetente 3-4 alkalommal vesznek részt foglalkozásokon.



Felnőtt kezdő csapatunk főként közép- és főiskolásokból áll, és szintén 20 fő fölötti létszámmal működik. Ez egy különösen veszélyeztetett korosztály, rájuk különösen sok időt, energiát fordítunk, mert ebben a korosztályban különösen fontos a jó társaság. Szerencsére Székesfehérváron a kemponak jó híre van és a társas kapcsolatok építésére és fenntartására is alkalmas. A sport egyben a drog-, alkohol és egyéb függőségek megelőzésében is fontos szerepet játszik.



Az egyesület szakmai irányítását elnökünk Gáncs Ferenc végzi. A Testnevelési Főiskolán szerzett kempo edzői végzettsége mellett, 2010-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetem szombathelyi karán egészségfejlesztő- és rekreációszervező szakán diplomázott. 2011-ben gyógymasszőri, az idén vízitúra vezetői tanfolyamot végzett. Segédedzőink barna vagy fekete öves kemposok, akik több mint 10 éve részt vesznek egyesületünk életében, és magas színvonalú munkát végeznek.



A Zen Bu Kan Kempo Sportszervezet által kiírt országos karate versenyeken minden korosztályban és övfokozatban az elsők között végeznek egyesületünk sportolói. A központi nyári edzőtáborban közel 40 fővel vettünk részt 2011-ben is.



Székesfehérvár sportéletében komoly szerepet vállalunk, minden rendezvényen szerepelnek sportolóink egy-egy látványos bemutatóval (városi sportmajális, Budo Fest, stb.)

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Edzések időpontjai

A http://fehervarkempo.hu/ oldalon megtalálod.

Kapcsolat

Cím: Székesfehérvár, Tobak u. 27.

Telefonszám: +36309292475

E-mail cím: gancskempo@gmail.com

Edzések helye

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Gáncs Ferenc

Fokozat: IV.dan



Utcai Harcos Gála 2003 Kecskemét: I. hely



Gyerekkoromban, 10-14 évesen karatéztam (kyokushinkai), majd judóztam is. 17 évesen (1988.) kezdtem el rögbizni. A rögbi iránti szeretet máig is tart. Voltam válogatott játékos, játszottam sok nemzetközi mérkőzésen a klubcsapattal is, bajnoki és magyar kupa döntőt játszottunk többször is, de sajnos mind a mai napig nem sikerült aranyérmet szereznünk. Napjainkban már csak hobbi lett ez a sport, és amikor időm engedi, lemegyek „tolongani“ egy kicsit. A kempoval 1995. márciusában ismerkedtem meg. Rögtön megtetszett ez a küzdősport, azonnal éreztem: ezt nekem találták ki. Az elején elhatároztam, hogy fekete öves leszek ebből a küzdősport stílusból. Rendszeresen jártam edzésre, amit kiegészítettem még boksz és bírkózó edzésekkel is. Folyamatosan vizsgáztam és az akadályokat véve 2001. nyarán értem az első dan vizsgámhoz. A nyári edzőtáborban (Salgóbányán) az ország vezető kemposai előtt sikeres vizsgát tettem a megpróbáltatásokkal teli egy hét alatt. Két év múlva, 2003. nyarán ismét az edzőtáborban (Salgóbányán) sikerült a második danos vizsgám is. 2006. júliusában az edzőtáborban (Velencén) a 3. danos vizsgát, mely a kempo fizikálisan legnehezebb vizsgája, sikerrel vettem. A 4. danos vizsgát 2012-ben a felsőtárkányi központi edzőtáborban szereztem meg.



Az övvizsgák mellett a versenyzés az, amely nagyon felkeltette az érdeklődésemet, azok közül is főként a full-contact versenyszámok. Kempo magyar bajnokságok, különböző kupák, gálameccsek állandó részvevője voltam. Többszörös magyar bajnok vagyok és a Hanshi Kupa vándorserlegének egymást követő háromszori megnyerésével örökös tulajdonosa.



Ezek után kipróbáltam magam a profik világában is. Több thai-boksz mérkőzés után 2003. március 15-én Kecskeméten megnyertem az Utcai Harcos Gálát. 2004. január 12-én léptem először ketrecbe Budapesten a Nagycirkuszban egy francia versenyző ellen. Még abban az évben kétszer, majd azóta rendszeresen megmérkőztem a ketrecharc (MMA, Pride) szabályok szerint. Az ellenfelek között volt lengyel, horvát, német, ukrán, szlovák nemzetiségű harcos és egy-két magyar élvonalbeli versenyző is.



A versenyzés mellett egyre jobban előtérbe került az edzősködés, tanítás is. Szinte a sportág gyakorlásának megkezdésével egyidőben kezdtem tanítani is a kempot. Mivel egyidőben több mester edzéseire is eljártam, amit az egyik helyen megtanultam, azt másnap már adtam tovább az edzőtársaimnak. A boksz és bírkózó technikákat kicsit átalakítva, kemposan tanítottam és gyakoroltuk tovább.



1999-ben alakult meg a Székesfehérvári Kempo Sportegyesület, melynek azóta elnöke vagyok. Egyesületünk közel 120 fővel működik, mely az országban az egyik legnagyobb taglétszámú kempo egyesület.



2001-ben elvégeztem a Testnevelési Főiskolán egy két éves szakedzői képzést. Innentől kezdve hivatalosan is szakemberként oktatok. Majd 2010-ben diplomáztam a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában rekreációszervező szakon.

2013. júniusában MMA-Grappling edzői végzettséget szereztem.

Polgár Tamás

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.