GyereSportolni.hu - WillPower Tánc és Sport Egyesület

Generic placeholder image

Tánc

WillPower Tánc és Sport Egyesület

Pest megye, Dunavarsány, 2336. Dunavarsány, Árpád utca 4.

Bemutatkozás

2006-ban, Kiskunlacházán Kun László elsőként kezdte tanítani helyi fiataloknak a modern táncokat, majd Igaz Sándorral kiegészülve ketten vezették az ottani órákat, és csapatuknak ezt a nevet választották! Több mint egy év munka után, a csoport irányítását -egyetemi tanulmányaik miatt- egy helyi fiatal tehetségre, Boross Nikolettre bízták! Így született meg az Evolution Dance Team a dunamenti nagyközségben!



2009-ben, a két fiatalember Dunavarsányban ismét életre hívta a csapatot, új emberekkel, barátokkal, ismerősökkel, majd a folyamatos kapcsolattartásnak köszönhetően a lacházi testvércsapat vezetőjével közösen kezdték fejlesztgetni azt a két klubot, amely 2010-ben egyesülve Willpower Tánc és Sport Egyesület néven hivatalos keretek között is megszületett!



Jelenleg Taksonyban, Dunavarsányban, Áporkán, Kiskunlacházán és Dömsödön is egyaránt működő tánciskola tevékenykedik az ifjúság szolgálatában!



Célunk az utcai táncok, a hip hop stílus, a ’80-as években megjelent mozgásformák igényes keretek közötti tanulásának lehetőségét biztosítani, mindenki számára, nemtől, kortól függetlenül!



Jelenleg gyermek és felnőtt csoportokban tartunk hip hop és break dance órákat, ahol ezen táncokhoz tartozó, egyéb kiegészítő stílusokat is tanítjuk a koreográfiákban (mint pl.: locking, popping, new style, oldschool hip hop, electric boogie, reggaeton), emellett egyesületünk célja a fiatalok összefogása, segítése az élet egyéb területein is csakúgy, ahogy a táncban!



Rendszeres programokkal, nyári szabadtéri edzésekkel, közös kirándulásokkal, csapatépítő vetélkedőkkel, téli korcsolyázással vagy éppen nyári strandolással, bulikkal és táborozással színesítjük mindennapjainkat, ahol tánctudásunk mellett haveri, baráti, társasági kapcsolatainkat is mélyíthetjük!



Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk egy fiatalos lendülettel rendelkező, barátságos, vidám csapatba!

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Edzések időpontjai

Itt megtalálod a település kiválasztása után: http://willpower.hu/edzeseink/

Kapcsolat

Cím: 2336. Dunavarsány, Árpád utca 4.

Telefonszám: +36204312873

E-mail cím: info@willpower.hu

Edzések helye

2336. Dunavarsány, Kossuth Lajos u. 12 - WillPowerTSE Táncstúdió

2340. Kiskunlacháza, Kinizsi Pál u. 1. - Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár

2335. Taksony, Iskola utca 3. - Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola

2344. Dömsöd, Béke tér 2. - Petőfi Sándor Oktatási és Művelődési Központ Dömsöd

2338. Áporka Petőfi Sándor u. 68. - Közösségi Ház, nagyterem

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: 1

Autóval: 1

GPS koordináták

47.277027, 19.066931

47.113295, 19.094334

47.334376, 19.062065

47.092732, 19.010941

47.229573, 19.011264

Kun László

elnök / tánctanár (hip-hop, old school)

e-mail: kunlaci@freemail.hu

tel.: +36 20 431 28 73

Boross Nikolett

alelnök / tánctanár (hip-hop)

e-mail: nikkyca01@gmail.com

tel.: +36 70 631 89 83

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.