GyereSportolni.hu - Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület

Generic placeholder image

Asztalitenisz

Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület

Fejér megye, Dunaújváros, 2400 Dunaújváros, Vasmű út 29. I. 1.

Bemutatkozás

dunaújvárosi Móricz Iskolában minden héten kedden, szerdán és pénteken du. 16 órától az utánpótlás, 17.30-tól pedig a felnőttek püfölik a labdát most már akár 10 asztalon is. Hétvégén különböző versenyeken és az alábbi bajnokságokban küzdünk.

Első csapatunk a DASE I. az NB II. Dél-Nyugati csoportjában játszik. A csapat jelenlegi állandó tagjai Nemes Szilárd, Dr. Hanák Tamás, Furka Attila és Mizsei Tamás. Nemes Szilárd a pécsi vendégjátékosunk, második éve erősíti csapatunkat, A többiek saját nevelésűek, „tősgyökeres dunaújvárosiak”. Az első csapat fő célkitűzése a jelen bajnokságban: további fiatalok esetleges beépítése mellett az erős középmezőnyhöz tartozni.

Második csapatunk a DASE II. az NB III. Közép-Dunántúli csoportjában szerepel: Farkas László, Mizsei Máté, Ármos József mellett tagjai a megyei utánpótlás ifjoncai: Kutschi Zoltán, Hertelendy Amado, Kada István, akik mindannyian saját nevelésű játékosok. Jelenlegi fő célkitűzés szintén az erős középmezőny és a fiataloknak lehetőség biztosítása a rutinos játékosok mellé.

A megyei bajnokságban két csatunk küzd.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 29. I. 1.

Telefonszám: +36302172476

E-mail cím: dunadase@gmail.com

Edzések helye

Móricz Zsigmond Általános Iskola - Kodály Zoltán u. 7.

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

46.962794, 18.944467

Nincs feltöltve edző

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.