GyereSportolni.hu - Veszprémi Taekwon-do SE.

Generic placeholder image

Harcművészetek

Veszprémi Taekwon-do SE.

Veszprém megye, Veszprém, Veszprém

Bemutatkozás

A Veszprémi Taekwon-Do Klubot 1979-ben alapította Dr. Somlai János. Ő Harmat Lászlónak, a magyar ITF Taekwon-Do létrehozójának személyes tanítványa volt és két évnyi kemény edzés után engedélyt kapott az első vidéki TKD-bázis létrehozására. A nagy fellendülést az 1980-as esztendő hozta meg: a Veszprémi Volán SC szakosztályaként működő klubban edzésenként 60-70 fő végezte a gyakorlatokat. Az első néhány év a gyakorlás jegyében telt, majd ’82-től az országos versenyeken is sikerrel szerepeltek a legjobb tanítványok. A teljesség igénye nélkül néhány név az első versenyzőgárdából: Zsupek József, Pazár Gitta, Vörös Imre, Tóth István, Schmidt Éva, Homoki Tünde, Hozdik Regina, Beck László, Decsi Mihály, Kucsera Márton, Deák Andrea, Tuska Csaba, Molnár István, Varga Attila, Borsos József, Cseh György, Sebestyén Pál, Madár Csaba, Pátkai Zoltán, Vajky László, Csonka Márta, Sydarowsky János.

Külön említést érdemel Csaba Jenő, aki a kezdetektől a klub tagja, jelenleg- 70 év feletti életkora ellenére- is aktívan edz és a Magyar Taekwon-Do korelnöke.

1982 decemberében Dr. Somlai János a magyar válogatott tagjaként részt vett a nápolyi TKD EB-n. Törésben egyetlen eltöretlen deszka választotta el az Európa-bajnoki címtől. 1983-ban már Borsos Józseffel együtt vettek részt a glasgow-i VB-n, ahol Borsos bronzérmet nyert, a magyar csapat pedig ötödik lett.

A Somlai-tanítványok számos érmes helyezést értek el előbb a hazai, később a nemzetközi versenyeken. 1984-től további kitűnő versenyzők tűntek föl: Rajkai Andrea, aki később többszörös világbajnok lett, Kandikó Zoltán európabajnok, Papirovnyik Mónika világ- és európabajnok, Hoffmann Rita, Gipp Róbert, Kerekes Balázs, Gipp András, Szakos Ferenc, Sárkány László, Gfellner Noémi, Somodari László. És végül a legutóbbi évekből említsük meg Sisak Zsófia, Szalai Renáta, Mucsy Petra és Bécsi Nikoletta nevét, akik a 2000-es évek nemzetközi versenyein sikerrel szerepeltek.

Igazán nehéz lenne leírni a rengeteg versenyt és bemutatót, ahol a veszprémi klub tagjai sikerrel részt vettek és öregbítették a klub és a magyar TKD hírnevét az elmúlt 34 évben. Helyhiány miatt csak az érem-táblázatot tesszük közzé.
Jelenleg a klub legfőbb feladata az utánpótlás-nevelés. Várjuk a fiatalok és nem olyan fiatalok jelentkezését is. Ha valaki versenyezni akar, azt az alapok elsajátítása után Somlai mester (V. Dan) és Sebestyén Pál (V. Dan) készíti fel az erőpróbákra.

Ha valaki „csak” fitt szeretne maradni, esetleg az önvédelem fogásaira kíváncsi, egy vidám csapat tagjaként, jó hangulatú edzéseken részt venni, annak is köztünk a helye.
2009-ben volt 30 éves a Veszprémi Taekwon-Do Klub. Az első három évtized szorgos munkával, sok sikerrel, szép emlékeket gyűjtve telt. Reméljük a következő évek is hasonló sikereket hoznak Veszprém egyik legsikeresebb klubjának.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: Veszprém

Telefonszám: +36202398757

E-mail cím: veszpremtkd@gmail.com

Edzések helye

Lovassy Gimnázium kis tornaterme

Rózsa Úti Általános Iskola tornaterme

Padányi Katolikus Iskola (Alsó kis tornaterem)

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

47.094752, 17.909684

47.089449, 17.918907

47.093214, 17.905615

Nincs feltöltve edző

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.